Rónay Barbara

Táplálkozástudományi szakemberként az egyik fő terület amivel napi szinten találkozom az a mikrobiom elégtelensége, bélflóra felborult egyensúlya. Ennek következtében számos betegség kialakulhat, többek között a ma oly gyakori inzulinrezisztencia, irritábilis bél szindróma. A legtöbb páciensem puffadásról, hasi diszkomfort érzésről, rendszertelen székletről számol be.

Pár hónapja keresett meg az Emóció 7.84 készítményt megálmodó és gyártó cég tulajdonosa, hogy próbáljam ki a terméket.

Pár hetes fogyasztás után határozottan éreztem a változást magamon és pácienseimen is!

Ezt egy nagyon gyors és látványos eredménynek tudhatjuk be, hiszen a mikrobiom építése mindig nagy kihívást jelent nekem is szakemberként.

Azóta számos páciensem esetében értünk el kiváló eredményt. Látens inzulinrezisztenciát hatékonyan megszünteti a készítmény!

Ezek azok az esetek amikor az inzulinrezisztencia nem valós csak tüneti, melynek hátterében a mikrobiom károsodása áll.

Tehát megoldás lehet ennek a gyakori problémának a hatékony kezelésében!

A közeljövőben tervezem, hogy az eredményeinket tudományos kutatással fogjuk alátámasztani.

Addig is csak ajánlani tudom az Emóció 784 kúraszerű fogyasztását!

Házi praktikák gyomorégés ellen

A gyomorégés az egyik legkellemetlenebb emésztési probléma, ami legtöbbünket legalább időközönként érint az életünk során. Ha néha előfordul, hogy ég a gyomrunk, valószínűleg nem komoly a probléma, csak valami olyat ettünk, ami kiváltotta. Ilyen esetben szerencsére számos házi praktikát alkalmazhatunk. Ha viszont a gyomorégés huzamosabb ideje fent áll és gyakran előfordul, mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Tejtermékek

Talán a legtöbbünk által ismert házi praktika gyomorégés esetén a tejtermékek fogyasztása. A tej, a joghurt és a kefir is segíthet gyomorégés esetén, így amint érezzük, hogy elkezd égni a gyomrunk, együnk vagy igyunk ezekből egy pohárral.

Szódabikarbóna

Szintén népszerű, ám annál kevésbé kellemes gyógymód a szódabikarbóna fogyasztása. Ha érezzük, hogy baj van, keverjünk el egy nagy pohár szobahőmérsékletű vízben egy kiskanál szódabikarbónát. Igaz az íze nem túl kellemes, de akár perceken belül is segíthet.

Bazsalikom

A bazsalikom számos gyomorpanaszra jelent gyógyírt: émelygésre, teltségérzetre és gyomorégésre is ajánljuk. Vágjunk össze 2-3 bazsalikomlevelet, rágcsáljuk el, és rövid időn belül máris enyhülhet a gyomorégés.

Almaecet

Az almaecet szintén rendkívül hatékony tud lenni a gyomorégés ellen. Adjunk egy pohár tiszta almaléhez 2 evőkanál almaecetet, majd ezt igyuk meg. Szintén nem a legkellemesebb ízű gyógyír, de rövid időn belül jobban fogjuk érezni magunkat.

Mozgás

Nem csak ételekkel vagy fűszernövényekkel enyhíthetjük a gyomorégést. Ha csak enyhe gyomorégésről van szó, sokszor már egy rövid séta is csodákat tehet. Szintén fontos, hogy gyomorégés esetén ne feküdjünk le, hiszen ilyenkor a gyomorsav a nyelőcsövet is elérheti, amitől még rosszabbul fogjuk magunkat érezni. Valamint, nem árt figyelni az étkezésre is a következő napokban és kerülni a zsírosabb ételeket.

A gyomorégés, ha csak néha fordul elő, nem számít komoly betegségnek. Sokszor bizonyos ételek váltják ki, ezért érdemes ilyenkor átgondolni, hogy mit fogyasztottunk azelőtt, hogy elkezdett volna égni a gyomrunk. Azonban hosszú távon igen kellemetlen probléma, amire akár gyógyszeres kezelés is ajánlott lehet. Tehát, ha gyakran tapasztalunk gyomorégést, mindenképpen forduljunk orvoshoz és vizsgáltassuk ki mi állhat a háttérben.

Időszakos böjtölés: útmutató kezdőknek!

Az időszakos böjtölés ismerősen hangozhat sokunk számára, hiszen az elmúlt évek egyik legnépszerűbb táplálkozási formája. De mi is pontosan az időszakos böjtölés, és hogyan kezdj neki, ha teljesen kezdő vagy? Cikkünkből kiderül!

Mi az az időszakos böjtölés?

Sokan azt gondolják, hogy az időszakos böjtölés egy diéta, azonban ez inkább egy táplálkozási szokás, ami a diétákkal ellentétben nem az ételeket fogyasztását korlátozza, hanem az étkezés időtartalmát szabja meg.

Időszakos böjtölés során bizonyos időtartamban étkezel, míg bizonyos időtartamban már egyáltalán nem eszel, tehát böjtölsz.

Számos böjtölési módszer van, azonban a legelterjedtebb a 16/8 módszer, ami alapján a nap 24 órája úgy oszlik el, hogy egy 8 órás intervallumban lehet csak étkezni, míg fennmaradó 16 órában böjtölni. Például délelőtt 10:00 és délután 18:00 között, vagy 12:00 és este 20:00 között lehet étkezni.

Természetesen az időszakos böjtölés akkor járhat sikerrel, ha a fogyni vágyó az étkezési időszakban odafigyel arra milyen táplálékokat visz be, és nem pedig ebben a 8 órában próbálja bepótolni a böjtölés időszaka alatt kihagyott élelmiszer bevitelt.

Miért jó az időszakos böjtölés?

Az időszakos böjtölés előnye, hogy a böjt időszakban beindul a zsírégetés és a zsírból történő energiatermelési folyamat. Ha rendszeresen, 3-4 óránként eszünk, akkor a szervezet a bevitt táplálékból állítja elő a szükséges energiát, viszont böjt esetén kénytelen a zsírraktárakhoz nyúlni.

Másrészről, ha belegondolunk, hogy nem 16 órán keresztül, hanem csupán 8 órán keresztül étkezünk, máris láthatjuk, hogy minden bizonnyal kevesebb kalóriát fogunk bevinni. Ez természetesen csak akkor működhet, ha az evési időszakban nem raktározunk és nem eszünk többet, mint amennyit alapból ennénk.

Hogyan kezdj neki?

Konzultálj az orvosoddal!

Egy diéta vagy étkezési szokás sikeressége rengeteg dologtól függ. Többek között attól is, hogy milyen egészségügyi állapotban vagy, van-e bármilyen emésztési problémád vagy más alapbetegséged. Ilyen esetben ugyanis, nem is biztos, hogy ajánlott számodra ez a fajta étkezési szokás, ezért mindenképpen konzultálj az orvosoddal, mielőtt belekezdesz az időszakos böjtölésbe.

Először csak egy étkezést hagyj ki!

Ha hozzá vagy szokva ahhoz, hogy 3-4 óránként eszel, minden valószínűséggel nem lesz egyszerű átállni egy 16 órás böjtidőszakra. Pont ezért lepődj meg, ha a kezdeti időszakban a reggeli vagy esti órák nehezebbek lesznek. Mivel az időszakos böjtölés egy szokás, érdemes lassan felépíteni. Első lépésként az is megteszi, ha kihagysz egy étkezést, így fokozatosan szoktatod hozzá a szervezetedet az új étkezési rendszerhez, és mentálisan sem fog annyira megviselni az első pár böjtidőszak.

A reggelit told ki, a vacsorát hozd előre!

A böjtölés felépítésében segíthet az is, ha az első étkezést késlelteted, míg az utolsót előrébb hozod. Lehet, hogy először nem fogsz beleférni a 8 órás étkezési korlátba, de minden nappal közelebb kerülsz ahhoz, hogy éhezés nélkül teljenek a böjtöléssel töltött órák. Ez egy szuper módszer a böjtölési időszak hosszabbítására, egészen addig, amíg el nem éred a 16 órát.

Táplálkozz egészségesen és változatosan!

A változatos, tápláló étkezés kifejezetten fontos az időszakos böjtölés alatt, az étkezési időszakban érdemes lassan felszívódó szénhidrátokat és megfelelő mennyiségű fehérjét fogyasztani, amik kellő energiát adnak a szervezetednek és nem éhezel meg tőlük 1-2 órán belül.

A változatos étrend mellett a kellő folyadék fogyasztás is elengedhetetlen. Itt lehet is egy kicsit csalni, ugyanis ha böjt időszakban valamilyen ízre vágynál, ihatsz kávét, vagy cukormentes teát/üdítőket is. Edzés előtt egy adat BCAA italt is érdemes beiktatni.

Ha már tapasztalt böjtölő vagy és fokoznád az eredményt, időközönként tarthatsz egész napos böjtöt is, ezt azonban csak heti egyszer ajánljuk, főleg a kezdeti időszakban.

Mikor van szükségünk probiotikumokra

A probiotikus készítményekben megtalálható hasznos mikroorganizmusok segítenek megakadályozni a betegségeket okozó baktériumok elszaporodását, erősítik az immunrendszert és szerepük van a fertőzések kialakulásának megakadályozásában. De mik is ezek pontosan és mikor lehet valóban szükség a szedésükre?

A probiotikumok olyan mikroorganizmusok, amik a bél mikroflórájában találhatóak meg. Fő feladatuk a bélflóra egészségének megőrzése és optimális működésének elősegítése. Előfordulhat azonban, hogy ezeknek a mikroorganizmusoknak az egyensúlya felborul, és pótlásuk külső forrásokból szükséges. Ilyen esetekben lehet szükségünk probiotikumok szedésére.

Egészséges bélflóra

Azon kívül, hogy elengedhetetlen az erős immunrendszerhez, a bélflóra számos másik fontos szerepet tölt be szervezetünkben: segíti a tápanyagok megfelelő felszívódását, megakadályozza a vírusok bejutását a szervezetbe, és távol tartja a veszélyes anyagokat a bélrendszerből.

Az egészséges bélflóra fenntartását biztosíthatjuk probiotikus, élőflórás készítmények fogyasztásával. Az Emóció 7.84 probiotikus, élőflórás italban három féle jótékony mikroorganizmus is található magas csíraszámban: Lactococcus lactis, Lactobacillus plantarum, valamint Saccharomyces cerevisiae. Ráadásul a szilárd halmazállapotú étrendkiegészítőkkel szemben az Emóció 7.84 italában aktív – nem liofilizált – állapotban vannak jelen a jótékony mikroorganizmusok, aminek köszönhetően a szervezetbe kerülve azonnal ki tudják fejteni kedvező hatásukat.

Gyógyszeres kezelések

Egyes bakteriális fertőzések esetén antibiotikumot kell szednünk, aminek hatására a jótékony baktériumok is elpusztulnak szervezetünkben. Ezért már az antibiotikumos kezelés elejétől érdemes probiotikumot szednünk, hogy pótoljuk az elpusztult mikroorganizmusokat. A kezelés után is érdemes még legalább pár napig pótolni a probiotikum bevitelt.

Fontos, hogy antibiotikumot kizárólag orvosi javallatra, orvosi konzultációt követően szabad szedni. Magunktól soha ne döntsünk úgy, hogy egy korábban felírt gyógyszert hasonló tünetekre beszedünk. Konzultáljunk orvosunkkal!

Szépségápolás

Nem csak az egészséges emésztés, hanem az egészséges bőr egyik alappillére is a bélflóra normális működése. Ezért az elmúlt években a szépségipar is elkezdte felfedezni és egyre többet használni a probiotikumokat.

A pattanások és más bőrhibák gyakran helytelen táplálkozás eredményeként jelennek meg. Az ilyen jellegű bőrproblémákra kifejezetten ajánlják a probiotikus készítmények kúraszerű használatát. Ezen kívül a haj szépségében is szerepet játszhat a szedésük.

 

Vitaminok a tavaszi fáradtság ellen

Az elmúlt napokban beköszöntött az igazi tavaszi időjárás, aminek mind nagyon örülünk a hosszú és hideg téli hónapok után. Azonban a jó idővel a sokak által ismert és gyakran tapasztalt tavaszi fáradság is megjelenik, amin a hirtelen hőmérséklet emelkedés sem segít.

Nézzük, milyen vitaminok segítségével veheted fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen.

B1-vitamin

A tavaszi fáradtság tipikus tünete, hogy azt érezzük, a legkisebb feladathoz sincsen energián. Ezen a kimerült állapoton segít a B1-vitamin, ugyanis fontos szerepet játszik a szervezet energia-anyagcsere folyamataiban, más szóval energiát biztosít a szervezetünknek.

Szerencsére sok élelmiszer tartalmaz B1-vitamint, ilyen például a tonhal, a hüvelyes zöldségek, gabonafélék, tojás és tej.

B3-vitamin

A levertség és állandó fáradtság leküzdésére kiváló választás a B3-vitamin is, mivel segít a testünk energiaszintjének fenntartásában. A más néven niacinként is ismert vitamin elengedhetetlen a kiegyensúlyozott energia-anyagcserében és emésztésünk működésében. Fontos szerepet játszik a méregtelenítésben, a koleszterin és a nemi hormonok képződésében is. Ezen kívül enyhíti a migrénes fejfájás tüneteit, ami a gyakori hőmérséklet ingadozások miatt szintén tünete lehet a tavaszi fáradtságnak.

A B3-vitamin fő forrásai a sovány húsok, például csirke és pulyka, halak, olajos magvak, tojás, hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonafélék, füge, szilva és sok más élelmiszer.

B6-vitamin

A tavaszi fáradtság gyakran jár kéz a kézben stresszel és ingerlékenységgel. Ezen az állapoton a B6-vitamin tud segíteni, mivel elősegíti a tápanyagok felszívódását az emésztőrendszerünkben, így kevésbé érezzük magunkat levertnek, és hozzájárul az idegrendszerünk egészséges működéséhez is, ami elengedhetetlen a jó közérzethez.

A burgonya, lazac, tonhal, olajos magvak és gabonafélék mind tartalmaznak B6-vitamint természetes formájában.

B12-vitamin

Mint, hogy azt látjuk, a tavaszi fáradtság és levertség enyhítésére a B-vitamin csoportok bizonyulnak a legjobbnak. Ezek közül a B12-vitamin azért különösen fontos, mert hiánya esetén gyakran letargia, kimerültség és memóriaproblémák jelentkeznek.

A B12-vitamin vízben oldódik, a szervezetünk nem raktározza azt, a felesleg egyszerűen kiürül. Éppen ezért, folyamatosan gondoskodni kell annak pótlásáról. Természetes állapotában megtalálhatjuk a tojásban, tejben, lazacban vagy heringben, de ne habozzunk étrend-kiegészítő formájában sem fogyasztani.

Laktózérzékenység – Hogyan lehet felismerni?

Hasmenés, puffadás, hasfájás – ezek mind a laktózérzékenység tünetei lehetnek, ami ma már világszerte a lakosság 75%-át érinti valamilyen szinten.

A laktóz a tejben található cukor, ismertebb nevén “tejcukor”, amit felszívódás közben a vékonybelek hámjában található laktáz enzim szőlőcukorra és galaktózra bont. Azonban a laktáz enzim idővel veszíthet az aktivitásából, így a tejcukor a bélcsatornában marad, a béltartalom a vérből szívott folyadékkal felhígul, és hirtelen gyomorpanaszok alakulnak ki. Ezek a panaszok puffadásban, hasi görcsökben, szelekben és hasmenésben nyilvánulhatnak meg.

Hogyan ismerhető fel a laktózérzékenység? Cikkünkből kiderül mik a tünetek és mikor érdemes szakemberhez fordulni.

Gyomor-bélrendszeri panaszok

Kétségtelenül a laktózérzékenység leggyakoribb tünetei a gyomor és bélrendszeri panaszok. A puffadás, hasi fájdalom, erős szelek és hasmenés általában a tej fogyasztása utáni első órán belül jelentkezik, így ha közvetlenül tejfogyasztás után tapasztaljuk ezeket a tüneteken, nagy valószínűséggel laktózintolerancia áll a háttérben. A tünetek a tejfogyasztás mennyiségétől és az intolerancia erősségétől is függenek, de összességében elmondható, hogy napi 2,4 dl tej fogyasztása ritkán okoz komolyabb panaszokat.

Allergiák

A különböző ételallergiák, mint például a gabona- vagy fehérjeallergia súlyosbítja a laktózintoleranciát, így intenzívebb tünetek esetén annak is fennáll a lehetősége, hogy a laktózérzékenység ételallergiákkal párosul. A tejfehérje allergia szintén klinikailag sokszor nem különíthető el a laktózérzékenységtől. Ezért is fontos az, hogy a tünetek esetén szakember segítségével megállapítjuk a pontos diagnózist.

Egyes ételek fogyasztása

Ha már fent áll a laktózintolerancia, egyes táplálékok kölcsönhatásának eredményeképpen szintén súlyosbodhatnak a tünetek. Ennek az az oka, hogy egyes táplálékok gátolják, míg mások serkentik a gyomor ürülését: például a zsír lassítja, viszont a szénhidrátok, különösen a cukrok, elősegítik a gyomor ürülését. Ezért laktózérzékenyek számára a tüneteket súlyosbíthatja, ha a tejet péksütivel, csokival vagy egyéb cukros szénhidrátforrással együtt fogyasztják.

Émelység, hányinger

Talán sokan nem is gondolnák, de az émelygés, hányinger is laktózérzékenységre utalhat. Ez párosulhat rossz közérzettel, fejfájással, illetve erős intolerancia esetén hányással is. Ezek a tünetek viszont számos más betegségre is utalhatnak, ezért a legjobb, ha az öndiagnosztika helyett felkeressük orvosunkat, és vizsgálat során győződünk meg arról, hogy valóban laktózintolerancia okozza-e a rosszullléteket.

5 tipp puffadás ellen

A puffadás az emésztőrendszeri problémák egyik igen kellemetlen mellékhatása, amit szinte mindenki tapasztal néha élete során. Szerencsére számos szokással és házi praktikával elkerülhető a kellemetlen érzés.

A probléma akkor kezdődik, amikor a puffadás gyakran tapasztalható, vagy rosszabb esetben állandósul. Ilyenkor a tüneti kezelés mellett érdemes alaposan a végére járni, mi áll a puffadás hátterében.

Rostdús táplálkozás

A rostok híresek az emésztést elősegítő jótékony hatásukról, ezért a rostdús táplálkozás tuti tipp a puffadás ellen. Számos rostdús zöldség közül választhatsz, azonban érdemes tudni, hogy ha a gyomrod nincs hozzászokva nagyobb mennyiségű zöldséghez, az elején puffadás jelentkezhet. Azonban érdemes zöldséget fogyasztani ennek ellenére is, mert idővel a szervezet hozzászokik, az emésztés felgyorsul, és ennek köszönhetően a puffadás elmúlik.

Ha mégsem bírja az emésztésed a túlzott zöldségfogyasztást, számos más alapanyagban is jelentős mennyiségben találhatsz rostot, ilyen élelmiszer például a zabpehely, zabkorba, hajdina, quinoa és köles is.

Rendszeres testmozgás

A rendszeres testmozgás remek praktika a puffadás ellen, mivel felgyorsítja emésztésünket. Egy biztos: napjainkban, amikor sokan szinte egész nap ülőmunkát végzünk, elengedhetetlen, hogy időt szánjunk a sportra. Főleg, mivel kutatások bizonyították, hogy aki rendszeresen mozog, szinte alig hajlamos a puffadásra.

Szerencsére szinte végtelen mozgásforma közül választhatsz még a jelenlegi vírushelyzetben is: futás, kültéri edzés, otthoni edzés, jóga, bicikli és még sok más.

Probiotikumok

A probiotikumokok kéz a kézben járnak a jó emésztéssel, ezért nem csoda, hogy a puffadás ellen is hatékonynak bizonyultak.

A probiotikus italokban megtalálható hasznos mikroorganizmusok segítenek megakadályozni a betegségeket okozó baktériumok elszaporodását, erősítik az immunrendszert és szerepük van a fertőzések kialakulásának megakadályozásában.

Az Emóció 7.84 probiotikus, élőflórás italban három féle jótékony mikroorganizmus is található magas csíraszámban: Lactococcus lactis, Lactobacillus plantarum, valamint Saccharomyces cerevisiae. Ráadásul a szilárd halmazállapotú étrendkiegészítőkkel szemben az Emóció 7.84 italában aktív – nem liofilizált – állapotban vannak jelen a jótékony mikroorganizmusok, aminek köszönhetően a szervezetbe kerülve azonnal ki tudják fejteni kedvező hatásukat.

Fokozott folyadékbevitel, kevés alkohol

A puffadás hátterében sokszor valamilyen ételt keresünk, pedig gyakran a túl kevés folyadékbevitel okozza a kényelmetlen érzést. Nem kérdés, hogy szervezetünknek szükséges van rendszeres folyadékbevitelre, ez legalább napi három liter, de akár négy is lehet, ha rendszeresen edzel, vagy jelentős súlyfelesleggel küzdesz.

Ugyanakkor nem minden folyadékra van szükségünk. A koffein és az alkohol nem csak dehidratál, de rendszeres fogyasztásuk puffadáshoz is vezethet.

Gyömbér-, édeskömény- és borsmenta tea

A puffadás megelőzése fontos ahhoz, hogy mindennapjainkat kényelmesen élhessük. Viszont mi a teendő, ha már tapasztaljuk?

A borsmenta nyugtatja a bélrendszert, ellazítja az izmokat és enyhíti az emésztéshez kapcsolódó panaszokat, egy csésze meleg tea formájában pedig kifejezetten jól esik a gyomornak. Szintén segíthet a gyömbértea, tekintve, hogy a gyömbér is pozitív hatással bír az emésztésre. Ezen kívül próbálkozhatsz édeskömény teával is, ami amellett, hogy kellemes leheletet ad, az emésztőrendszer izmait is ellazítja.

5 tipp a jó emésztésért

Az egészségtelen, rendszertelen étkezés, a kevés mozgás, a stressz és egyéb más behatások, mint például allergiák, vagy fel nem ismert betegségek, mind negatív hatással vannak emésztésünkre, így nem csoda, hogy Magyarországon oly sokan küzdenek emésztési problémákkal. Cikkünkben hoztunk 5 tippet, amik segítenek a jó emésztés kialakításában.

Kiegyensúlyozott, rost dús táplálkozás

Ahhoz, hogy emésztésünk megfelelően működjön, szervezetünket a megfelelő tápanyagokkal kell ellátnunk. A táplálkozásunk legyen változatos, és amennyire tehetjük, kerüljük a feldolgozott ételeket.

A feldolgozott ételek – a finomliszt, finomított cukor és gyorskaják – helyett válasszunk rostban gazdag zöldségeket, gyümölcsöket, és teljes kiőrlésű gabonaféléket. A rostok a jó emésztés elérése mellett a fogyásban, a normál vércukorszint megtartásában, a szív- és érrendszeri betegségek, és az aranyeres panaszok megelőzésében is fontos szerepet játszanak. A rostszegény táplálkozás viszont lelassult anyagcseréhez és székrekedéshez is vezethet.

A rostok mellett a folyadékbevitel is fontos, napi legalább két liter folyadék ajánlott az egészséges bélflóra fenntartásához. Ezen kívül étkezési szokásainkkal is befolyásolhatjuk emésztésünk egészségét: ne habzsoljunk, inkább lassan együnk, kevesebbet többször. A nem megfelelően megrágott falatok és az óriási adagok ugyanis megterhelik a gyomrunkat.

Probiotikumok

A bélrendszerünkben található hasznos baktériumok az egészséges bélflóra részei, és fontos szerepük van a jó emésztés fenntartásában is. A jótékony mikroorganizmusok (baktériumok) számának megfogyatkozása azonban bélflóránk egyensúlyának felborulását okozhatja. Szerencsére ezen könnyen segíthetünk probiotikus, élőflórás készítmények fogyasztásával.

A probiotikumokok kéz a kézben járnak a jó emésztéssel. Általában a Lactobacillus, a Streptococcus és a Bifidobacterium csoportok tagjai, amik képesek túlélni a gyomor savas környezetét, így a vastagbélbe eljutva segítenek kialakítani és megtartani a bélflóra egyensúlyát.

A probiotikus italokban megtalálható hasznos mikroorganizmusok segítenek megakadályozni a betegségeket okozó baktériumok elszaporodását, erősítik az immunrendszert és szerepük van a fertőzések kialakulásának megakadályozásában.

Az Emóció 7.84 probiotikus, élőflórás italban három féle jótékony mikroorganizmus is található magas csíraszámban: Lactococcus lactis, Lactobacillus plantarum, valamint Saccharomyces cerevisiae. Ráadásul a szilárd halmazállapotú étrendkiegészítőkkel szemben az Emóció 7.84 italában aktív – nem liofilizált – állapotban vannak jelen a jótékony mikroorganizmusok, aminek köszönhetően a szervezetbe kerülve azonnal ki tudják fejteni kedvező hatásukat.

Rendszeres testmozgás

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen a rendszeres testmozgás. A sportolás természetesen a gyomrunkra és egészségünkre is jó hatással van. A sport nem csak a felesleges kilóktól segít megszabadulni, de jelentősen fokozza is az anyagcserénket, ami megelőzi a székrekedést.

Mindemellett a sport segít a stressz levezetésében, ami gyakori okozója a gyomorproblémáknak. A rendszeres testmozgással levezethetőek a felhalmozódott feszültségek és egy hosszú távon sokkal kiegyensúlyozottabb mentális állapot tartható fent. Ráadásul, a csoportos sportágak remek kikapcsolódási formák és a társas életünket is feldobják.

Szintén fontos megemlíteni, hogy a sporttal olyan emésztési problémák és súlyos betegségek kialakulásának gyakorisága csökkenthető, mint a cukorbetegség.

Életmódváltás

Az emésztési zavarokat gyakran a fent említett problémák együttes jelenléte váltja ki. Ha az egészségtelen táplálkozás, a kevés folyadék fogyasztása, az ülőmunka és mozgáshiány egyszerre valósul meg, szinte garantált valamilyen emésztési probléma. Ez nem minden esetben súlyos, de egy kezdeti puffadásból, gyomorégésből vagy székrekedésből idővel könnyen kialakulhat bélrendszeri megbetegedés is.

Ha jó emésztést és egészséges bélflórát szeretnénk, a legjobb, ha életmódváltásra adjuk a fejünket és fenti tippeket egyszerre próbáljuk meg alkalmazni. Életmódváltással megszabadulhatunk a felesleges kilóktól is, ami azért fontos, mert már pár kilogramm leadása is csökkentheti a gyomorégést és a gázképződést.

Egy előre kialakított, tudatos étrenddel pedig megfigyelhetjük, hogy a gyomrunk hogyan reagál bizonyos élelmiszerekre. Cikkünkben felsorolt praktikák segíthetnek az enyhébb tünetek kezelésében, de hosszabb ideje fennálló panaszokkal érdemes szakorvoshoz fordulni és együtt kialakítani egy megfelelő étrendet.

 

Milyenek a hasznos baktériumok?

Tudtátok, hogy a Földön élő baktériumok csupán 500-100 faja veszélyes? A többi teljesen veszélytelen, sőt sokan a szervezetünk számára nélkülözhetetlenek. Ilyenek a szervezetünkben található hasznos baktériumok is. Nézzük, mik is azok a hasznos baktériumok és mit érdemes tudni róluk!

Mik azok a hasznos baktériumok?

Bőrünk, száj- és orrüregünk, a hüvely és az emésztőrendszer baktériumok milliárdjait tartalmazza. Ezek közül a legtöbb hasznos baktérium a bélrendszerünkben él. Feladatuk, hogy elősegítsék emésztésünket, megelőzzék az emésztési betegségek kialakulását, gátolják a kórokozók elszaporodását és erősítsék a szervezete védekezőképességét.

Probiotikumok

A belek falán megtelepedő baktériumok alkotják a bélflórát. A bélflóra többnyire jótékony mikoorganizmusokból és probiotikumokból áll, amik nem csak megakadályozzák a kórokozók elszaporodását, de segítenek az olyan táplálékok lebontásában is, amiket szervezetünk nem képes megemészteni.

A probiotikumok olyan hasznos baktériumok, amik a szervezet számára elengedhetetlenek. Többek között, szerepet játszanak a tápanyagok lebontásában, a vitamintermelődésben, az immunrendszer erősítésében és a veszélyes baktériumok leküzdésében is.

A probiotikus baktériumok a természetes bélflóra helyreállítását is segítik. Az egészséges bélflóra különösen fontos az erős immunrendszerhez, ugyanis az immunrendszer 70%-a a bélben található. Számos kutatás bizonyította, hogy a probiotikumok pozitívan befolyásolják az immunrendszert, csökkentik a légúti fertőzések gyakoriságát, valamint csökkentik az antibiotikum használata okozta hasmenést.

Az Emóció 7.84 élőflórás itala lényeges probiotikus összetevőkkel rendelkezik, ezek a Lactobacillus lactis, Lactobacillus plantarum és Saccharomyces cerevisiae.

Tejsavbaktériumok

A tejsavbaktériumok szintén a hasznos baktériumok közé tartoznak. Régóta használják őket az élelmiszeriparban, mivel képesek a cukrokat, a laktózt és más szénhidrátokat is tejsavvá alakítani. Ennek a folyamatnak az eredménye az erjesztett élelmiszerek jellegzetes savanykás íze. Ilyen tipikusan erjesztett élelmiszer például a joghurt, kovászos uborka és savanyított káposzta. Mivel ez a folyamat csökkenti a közeg pH értékét, gátolja a mikroorganizmusok elszaporodását, ezzel megelőzve az emésztőrendszeri fertőzéseket.

Mik azok a flavonoidok és miért fontosak a szervezet számára?

Azt mindannyian tudjuk, hogy a megfelelő zöldség- és gyümölcsbevitel az egészséges táplálkozás egyik alappillére. A növényi táplálékok – mind a gyümölcsök, mind a zöldségek – sok-sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, amik a szervezet egészséges működéséhez elengedhetetlenek. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a zöldségeket és gyümölcsöket nem csak a tápanyagértékük, hanem a bennük megtalálható flavonoidok egészségünkre gyakorolt hatásainak köszönhetően is fontos rendszeresen fogyasztani.

 

Mik azok a flavonoidok?

Ha még sosem hallottál a flavonoidokról, valószínűleg nem vagy egyedül. Ezeket a vegyületek a növények saját életük meghosszabbításának céljából állítják elő. A flavonoidok olyan külső behatásoktól védik a növényeket, mint a csapadékhiány, túl magas hőmérséklet vagy káros UV sugárzás. A növényvilág színpompájának nagy része is a flavonoid kémiai anyagnak köszönhető, nevét sárga színéről kapta (latinul a flavus sárgát jelent).

Egyes növények keserű ízű flavonoidok előállításával védekeznek az őket lelegelő állatok ellen, míg számos gyógynövény ezeknek a kémiai vegyületeknek köszönheti az egészségre gyakorolt pozitív hatásait. A védelem mellett a szaporodásban is segítenek, ugyanis odacsalogatják a beporzást végző rovarokat.

 

Miért fontosak a szervezet számára?

A flavonoidok jelentőségét Szent-Györgyi Albert magyar kutató ismerte fel először, ugyanis ő volt az aki, bebizonyította, hogy a C-vitamin felvételt nagymértékben elősegítik.

Fogyasztásukkal helyreállíthatóak a keringési zavarok, segítenek a sejtek oxigénellátásban és hatékonyan veszik fel a küzdelmet a vírusok és baktériumok ellen is. Ezenkívül bizonyítottan antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek.

Ezek az igen hasznos kémiai vegyületek jelentősen erősítik az immunrendszerünket is, ami a téli hidegben, ráadásul a jelenlegi vírushelyzetben, még a megszokottnál is sokkal fontosabb. Igaz, kiváló immunerősítőként funkcionálnak, a legfontosabb egészségünkre gyakorolt hatásuk mégis az érfalak és a szívműködés védelmében rejlik. A flavonoidok ugyanis meggátolják a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásáért felelős folyamatokat, valamint hatásukra javulhat a keringés és a szívizom vérellátása is.

 

Az Emóció 7.84 gyártásához felhasznált piros, kék és lila színben pompázó gyümölcsök dúskálnak a flavonoidokban, így probiotikus italunk nem csak immunerősítésben segíthet, hanem a káros behatások elleni védekezésben, az érfalak áteresztőképesség csökkentését is segítheti valamint a vitaminok és ásványi anyagok jobb beépülését is támogathatja.